Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Posts Tagged ‘vízum ügyintézés’

Pár napja már vissza is érkeztem, azaz már meg is jártam Biskeket, a szomszédos Kirgizisztán fővárosát. Nagyon érdekes tapasztalat volt, ezért megosztom veletek az élményeimet. Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy nem volt velem Kriszti és nem volt több időm, illetve hogy nem igazán utazgatni mentem. Ugyanis mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy Kirgizisztán a világ egyik leggyönyörűbb országa.

Az odautazás szerda éjjel, illetve csütörtökön hajnalban történt. Nem is tudom minek nevezhető egy éjjel 2 órakor kezdődő utazás? Ugyanis ez már csütörtök hivatalosan, de nekem ez még nem hajnal, a hajnal valahogy 4 körül kezdődik, nem? Viszont az éjszaka meg valahogy az én definícióimban a nappalt követi, tehát mondanám, hogy ez szerda éjszaka, de nem igaz, mert már csütörtök volt:-) Na ennyi kis filózgatás után maradjunk csak annyiban, hogy csütörtökön hajnal 2-kor indult a gép:-) Persze a taxi még éjjel fél 12-kor jött értem, így a valós utazásom már szerdán elkezdődött:-)

Az Almaty repülőtér elég kicsi, semmi extra, de el lehet tölteni az időt benne. Kisebb jóval, mint a Ferihegyi repülőtér. Viszont elég jól elvoltam, hiszen legalábbis egy darabig nézni tudtam a Tottenham-Young Boys meccs visszavágóját, az első félidőt végig láttam, plussz a másodikból is egy kicsit. Mint írtam a múltkor, az út Biskekig nagyon rövid, alig egy óra repülővel. Elég nyomott már éjjel kettő körül az ember, de elaludni sem tudsz igazából ennyi idő alatt, na meg ha sikerül is, már fel is kell ébredj, miután elaludtál.

A gép egy kis Fokker 50-es volt, ami olyan 40-50 személyes lehet. Régebben emlékszem, voltak a Malévnek is Fokkerjei, persze ebből is több variáció létezik. Utaztam Londonés Budapest között korábban már Fokkerrel. Ha jól tudom, akkor egy holland repülőgép gyártó cég volt. Azért mondom, hogy csak volt, mert 1997-ben gyártották az utolsó gépet. Fokker 50-esből egyébként összesen 217 db készült 1987 és 1997 között. Tavaly augusztusig pedig még 168 darab gép repült a világban. Így néz ki egyébként:

(tovább…)

Reklámok

Read Full Post »